A világ egyik legklisésebb helyén járni nem is olyan rossz dolog. Életben maradni még jobb.

Reggel gyors összecuccolás után csendben távoztam a hostelből. Kicsit olyan Budapesten hajnalban sétálgatós hangulata volt az egésznek. Az elmúlt napok brutális mennyiségű sétája azonban kezdett megérződni a lábaimon. Gondoltam, majd úgyis elmúlik.

(Na, melyik oldal Budapest, és melyik Lyon?)

Minden olajozottan működött, TGV-re fel (előtte a pályaudvaron a sárga kis készülékek egyikén érvényesíteni kell a jegyet), és megkezdődhetett a száguldás Dél-Franciaországba. Nagy sebességű vonaton utazni mindig különleges élmény, ráadásul az elmúlt napok időjárását szikrázó napsütés varázsolta, ködpárás, szürreálisan gyönyörű reggellé.

Az út során volt egy nagyjából félórás szünet Marseille-ben, de sajnos nem vettem észre a menetrendben. Az ilyenekre érdemes figyelni, hiszen egy rövid villámlátogatás is többet ér az egy helyben ücsörgésnél.

Innentől viszont már a csodás provence-i táj díszletében utazik az ember. A TGV itt már nem megy túl gyorsan, de az ember nem is bánja, van mit nézni.

Utam a TGV-n Saint-Raphäelben ér véget, ahol épp csak annyi időm volt, hogy életemben először lássam testközelből a tengert.

(Esküszöm, a pornográfia a véletlen műve. Errefelé ez teljesen szokványos.)

Ha az "olasz meló" találkahelyén, Nizzában szálltam volna meg, akkor nem kellett volna leszállni. Nekem viszont se Nizza, se Cannes, se Antibes, se Biot nem felelt meg a kritériumaimnak. A győztes az előbbieknél kevésbé felkapott Mandelieu-la-Napoule lett.

A szokásos probléma ismét előjött: a megadott címre semmit nem akart találni a telefon. Az volt a szerencsém, hogy amikor internet közelben voltam, többször is megnéztem, úgyhogy vizuálisan rá tudtam bökni nagyjából a térképen, hogy hová kell mennem.

Már nagyjából ott jártam, ahol kell, amikor egy nő lassan odagurult mellém az autójához és kiszólt az ablakon:

Are you Janosz?

A szállásadóm, Stephanie volt az. A hely egy labirintus szerű apartman-komplexum volt. Annyira könnyű volt eltévedni, hogy elsőre Steph is rossz ajtón próbálkozott. A megfelelő helyre betörve odaadta a kulcson, elmondta hogyan kell a netre kapcsolódni, majd mosolyogva elbúcsúzott. Az egész nem volt több öt percnél. Azt hiszem tetszett a hely:

Az utazás során először és utoljára toltam egy Skype-ot az otthoniakkal. Fura volt, hogy meg se tudtak szólalni, nem is érdekelte őket milyen jó helyen vagyok, csak az, hogy végre látnak.

Ezután elindultam a szokásos felfedezőútra. Töredelmesen bevallom, abban a környezetben a világ legmenőbb palijának éreztem magam.  Be akartam vásárolni, vagy kajálni valahol, de sok minden zárva volt sajnos, pont szezonon kívül voltam. Végül megtaláltam a Casinot (kb mint itthon a Tesco), ahol a napokban többször is kajáltam. Sajnos nem emlékeztem, hogy van-e sütőm, így vettem pár mirelit pizzát. Gondolom  a képek láttán már sejtitek, hogy megszívtam. Nem, ne próbáljatok meg főzőlapon pizzát sütni, mert rosszul jártok. A mikróban azért valamennyire sikerült ehetővé varázsolni.

-Hová mész? -Csak a szomszédba, Cannes-ba...

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Másnap gondoltam sétálok egy rövidet a parton. Ebből egy sokórás, 2x7 kilométeres vándorlás lett a tengerparton. Végül meg sem álltam Cannes-ig. Mivel a víz még elég hideg volt, a strandolást későbbre halasztottam. Érdekes, hogy általánosságban sem volt túl meleg (mindössze 20 fok), de a legtöbb ember rövid nadrágban járkált. Ilyenkor derül ki, hogy mit jelent a sokat hangoztatott jelző a Riviérára. A kivételesen jó klíma nem csak az enyhe télre vonatkozik, hanem arra is, hogy a hőérzet már 20 foknál is van olyan jó, mint nálunk mondjuk 25-nél.

Hazafelé viszont egyre többen és furcsán kezdtek el nézni rám. Valami olyasmi érzést képzeljetek el, mint amikor ellátogattok egy kisebb településre, és mindenki téged néz, aztán rájössz, hogy az a bajuk, hogy nem köszönsz, tehát idegen vagy. Otthon tükörbe nézve aztán kiderült, mi történt:

(ismét elnézést a pornográfiáért)

Igen, újabb bizonyíték az ottani klímára. Elég volt pár órát sétálni a tengerparton 20 fokban, és rommá égtem. Még szerencse, hogy nem kezdtem el mindenkinek Bonjour-ozni!

Másnap újra megpróbálkoztam Cannes-nal (ezúttal vonattal), de hirtelen egy teljesen új problémával kellett szembesülnöm. Nehéz volt elhinni, de alig sétáltam 1-2 kilométert, és a lábaim teljesen felmondták a szolgálatot. Fizikailag maximálisan fitt voltam, nem ez volt a probléma, hanem az extrém terhelés miatt kialakult kismillió vízhólyag. Egyszerűen nem volt más választásom, mint pár óra után hazamenni és bízni abban, hogy rekord idő alatt gyógyul a dolog.

(ilyen egy szabvány felújított SNCF állomás. Ez minden, ami Cannes-ból megmaradt. Brafo!)

Korábban sohasem voltak ilyen problémáim, de túrázó ismerőseim figyelmeztettek, hogy ennek ellenére számítsak ilyenre. Persze nem hallgattam rájuk, így túrabakancs és speckó zoknik nélkül vágtam neki az utazásomnak. Itt még csak kezdődtek a bajok, de már megfogadtam, hogy ezen a téren sokkal felkészültebb leszek legközelebb.

A következő napot a lábadozásnak (ha-ha) szenteltem. Nap közben csak Mandelieu-ben néztem körbe. A várhoz nem volt kedvem, viszont volt a part környékén egy kisebb túraútvonal.

(Kattints a galériáért!)

Utolsó előtti napomra ígérték a felmelegedést. Ezt úgy kell érteni hogy az átlag 20 fokból 22-24 lett. Naná hogy irány a Plage!

Ami már ilyenkor is szinte teli volt. Okulva a pár nappal korábbi fiaskóból már nem makacskodtam a naptejjel sem. Mandelieu-ben a tengerpart mindenhol homokos, sehol semmi kavics. Gatyarohasztó hőség nem volt, de ahogy korábban is írtam, ez a hőmérséklet itt már tökéletesen elég egy kellemes napozáshoz, olvasgatáshoz a parton. A víz még nagyon hideg, de azért én megpróbálkoztam vele. Hogy őszinte legyek, az úszási képességeim nem a legjobbak. Na jó, inkább azt mondom, hogy nem tudok úszni. A gond csak az, hogy víziszonyom sincsen, úgyhogy majdnem megtörtént velem az, ami a Baywatch összes részében. Már nyakig ért a víz, én hülye pedig úgy gondoltam, hogy tovább megyek még egy kicsit. Az odáig jóindulatúan mélyülő víz egyszer csak ellepett, én meg máig se tudom hogy, de valami úszásféleséget imitálva kimentettem magam. Nincsen semmi probléma, már úgy is kezdtem csonttá fagyni. Ilyen időben max negyed órát lehet eltölteni a vízben anélkül, hogy úgy érezné az ember, hogy hibernálódik.

A búcsúestét úgy terveztem, hogy lemegyek a központba és elmerülök az éjszakában. Mandelieu viszont egy igazi üdülő település. Olcsóbb egy halvány fokkal mint Nizza vagy Cannes, viszont csend és nyugalom van. Szórakozóhelyet se nagyon találni. Különösebben nem bántam a dolgot. Ha egy összefüggő szerencsétlenkedés is volt ez a pár nap, mégis rendkívül jól éreztem magam. Fájó szívvel gondoltam a másnapi távozásra.