A Toblerone csoki megvan, ugye? És a logója? És az, hogy a logójában elrejtettek egy medvét?

Szóval állítgattam még a bringán, kértem Mauricio feleségétől, Elenától egy sapkát, aztán útnak eredtem. Pár perc után visszafordultam kesztyűért, de addigra már nem volt senki a szálláson. Jobb híján egy pár bokazoknival orvosoltam a problémát. Végül is, csak egy vékonyka rétegre vágytak a kezeim. Egyébként körülbelül 5 fokot mértek arrafelé.

Svájc... Nos az itt olyan, mint amilyennek az ember elképzeli a képeslapok alapján. A szlovén Alpok egy még sokkal magasabb, rendezettebb, és egy halvány fokkal szebb színvonalon. Zermattba csak egy út vezet, át az aprócska Täsch-on. Addig néhol simán bringázható földút vezet, onnantól viszont egy darabon olyan útra kell ráhajtani, ahol tiltott a kerékpározás. Nincs kedvem utánanézni, mennyibe került volna egy bírság, de a lényeg, hogy megúsztam.

Tizenöt kilométer nem sok, viszont közben bő hatszáz méter szintet kell leküzdeni. Viszonyításképpen Budapest legmagasabb pontja (János-hegy) 527 méter magas, és oda se tengerszintről indul az ember. Egyébként nem vészes, elfotózgat közben az ember, mert van mit. Csak egy értékelhető gép hiányzott hozzá. Meg nagyon előzékenynek kell lenni a szűk hegyi utakon. Ezt gyakran egy-két autó szélességnyi útkiszélesítések segítik.

Zermatt pedig maga a hangtalan felbolydult méhkas. Néhány egészen különleges esetet leszámítva ugyanis csak elektromos járművet engednek be az ötezer fős településre. A kis elektromos mütyűrök viszont ott zümmögnek mindenütt. Tömeg a holtszezon miatt nincs, pont kezelhető a dolog.

Körbenéztem, de még elég cudar idő volt, esegetett is, úgyhogy elintéztem a vásárlást. Alapból minden kb 20%-kal drágább, de a két-háromszoros többlet se ritka.

Zermatt 1608 méteren fekszik, de a McDonald's ide is eljutott. Miközben éppen egy friss almát eszegettem, gondoltam benézek, mert árultak Chicken BigMac-et, amit szívesen kipróbáltam volna. Ára: 12 CHF (~3359 HUF). Tschüss!

Közben elkapott egy lassú defekt, így megpróbáltam érdeklődni, hogy merre tudnám orvosolni a problémát. Vicces, amikor hozzászólsz egy emberhez angolul, aki visszakérdez, hogy tudsz-e olaszul, németül, franciául (lehet még a rétorománt is bejátszotta). Valahogy csak segített, hogy merre találom az Intersportot. Ott aztán épp csak be kellett lépnem és már látták a problémát, mosolyogva felpumpálták a kereket, szinte meg voltam hatva. Apróság, de itthon sajnos valahogy még mindig nem alap, pedig tényleg semmibe nem kerül az ilyen kedvesség, és az ingyen reklámot vétek nem kihasználni.

Közben megint jó időpontot fogtam ki, hiszen kisütött a nap és végre láthatóvá vált a 4478 méter magas Matterhorn. Különböző sífelvonókkal, a világon egyedülállóan magasra, a 3135 méterre menő fogaskerekűvel is lehetett volna feljebb menni, de a 86 CHF-es retúrjegyek eltántorítottak.

Szerencsére annyira csalogató volt az eredeti út, hogy elmentem saját erőből 1880 méterig. Ott már régen elfogyott az aszfalt, ami egy dolog, de a Strava szerint folyamatosan 30 % körüli volt a meredekség. Végül egy fa gyökeréhez lakatoltam a bringát és irány tovább, gyalog.

Nagyon sokat nem mentem tovább, de az Endomondo szerint pont sikerült 2000 méter fölé jutni. Szíves örömest folytattam volna az utat, de térképem nem volt, aztán egy pontnál ilyen, comb magasságú hótömbök estek néha lefelé.

Szóval igen, nyuszi voltam, de jobbnak láttam, nem kockáztatni a dolgot. A biztosításom sem terjedt ki a hegyi balesetekre. Ráadásul figyelmeztető tábla is volt, szóval magamnak köszönhettem volna a bajt. Vissza a bringához, gurulás a hotelig aztán tervezgetés.

Mivel fogytak a ruháim, viszont remekül spóroltam, kitaláltam, hogy Franciaországban aztán nagyon jó dolgom lesz. Egyben összekötöttem a dolgot az Airbnb főpróbájával, hiszen nekem is meg volt az a pár ezres kedvezményem, ami mindenkinek. Szóval kellett egy nem túl drága hely, ami közel van Nizzához (május 7-10. között ott volt jelenésem, az utazásom egyetlen fix pontja), és van mosógép. Sok-sok keresgélés után meg is lett, csak fizetni nem sikerült. Rövid kutakodás után csak kiderült, hogy a napi kártyalimitekkel van baj, ez szívatott meg Ljubljanában is.

Először csordul túl a gépezet

Másnap lavinamorajlásra/robbantásra keltem, de alapból sem éreztem magam különösebben jól. Megint jött a dilemma, hogy itt vagyok a világ egyik legjobb helyén és már megint mehetnékem van, de valahogy érzem, hogy ez egy kicsit kezd sok lenni. Persze, ahogy kell, elhesegettem ezeket a gondolatokat a villásreggelim után(túlélte a szalámi a 15 órás utat és volt hűtő) és megint két kerékre pattantam. Úgy emlékeztem Täschnál van egy remek kis híd, amit vétek lenne kihagyni. (Kattints, galéria nyílik)

Innen több irányba is vittek turistaútvonalak, mondjuk a táblákkal bánhattak volna bőkezűbben is. Bringát otthagytam a hídon aztán nekiindultam.

Azt hiszem még ezek a béna képek is önmagukért beszélnek. Egy vándorvágyónak kevés ideálisabb terepet lehetne elképzelni. Én viszont percről-percre kezdtem egyre rosszabbul érezni magam. Amikor már háromnegyed órája gyalogoltam, szépen tornyosultak a dolgok. Fejnehézség, nehéz légzés, bizsergő végtag végek, alaptalanul rossz közérzet... Nincs mit szépíteni: a kezdődő pánikroham tüneteit produkáltam.

Mire ez tudatosult bennem, gyorsan visszatántorogtam a bringához. Hazamentem, majd egy gyors fürdő után úgy aludtam, mint akit fejbe lőttek.

A McDonald's-ról készült képet K.Hira követte el. Nézd meg az összes fotóját ide kattintva.