Zölden villogó fények és az okos szállás (Ausztria, Bécs - 2015.04.20-22.)
Mivel a lehető legkevesebb konkrét tervvel rendelkeztem, úgy gondoltam, jobb lesz egy nem túl távoli nagyvárosban kezdeni, egy kulturált szálláson. Így esett a választás Bécsre, két éjszakára. Hát majdnem utcán maradtam...
Előrebocsájtom mindenkinek, hogy ez nem lesz egyizgalmas bejegyzés. Tényleg nem. Én szóltam.
Hétfő délután indultam. Rendesen összesűrítettem mindent az utolsó utáni pillanatra. Mivel nem akartam több mint fél hónapon át egy rakás bringás cuccot cipelni magammal (várt rám május elején egy olaszországi sajtótábor), találkoznom kellett Tufival a városban, hogy odaadjam neki. Elérhetetlen volt, de a kapuból vissza kellett fordulnom valamiért és akkor már írt. Szerencsére pont úgy ért rá, hogy előtte még el tudtam ugrani a belvárosba egy hetek óta megrendelt kontaktlencse ápoló folyadékért, de a vonat lekésése se volt veszélyben. Ja, igen! Még mindezek előtt beugrottam a postára is, feladni egy levelet munkaügyben.
Szinte hihetetlen, de minden óramű pontossággal ment. Kevesebb mint egy órával a vonat indulása előtt már csak a jegyeket kellett megvennem. Közel ezer forint a helyjegy a RailJetre, de nem mindig kötelező. A gyakorlottabbak szerint csupán hétvégén van akkora forgalom, hogy valóban szüksége legyen rá az embernek - nekem se kellett volna megvennem. 1. hibapont. Maga a Budapest-Hegyeshalom jegy ára 3385 forint volt.
Még egy gyors kaja és fogkefe vásárlás a közelben, majd 15 óra 15 perckor búcsú Budapesttől és Magyarországtól. Persze ne gondoljatok könnyes zsebkendőlengetésre. Ahogy azt gondolom sejtitek, a családtagjaimtól, barátaimtól már jóval korábban elbúcsúztam. Meleg, napos, hétfő délután volt, amikor az emberek 99 %-a munkába/suliba sietett reggel. Rám maradt az 1 %, és egy telefonhívás a vonat indulása előtt.
A céges telefonomat magammal vittem, de kizárólag azért, mert Vodafone-os kártya volt benne, és akkor még az volt a terv, hogy a főnököm elintézi rajta az éppen akkor bevezetett roaming free szolgáltatást. Persze ő hívott, azzal a meglepő mondattal, hogy anyukámmal beszélgetett. Hát igen, ők nem tudták, hogy a céges át lett irányítva. Na, de nem is ez volt a fő érdekesség, hanem az, hogy lapunk meghívást kapott a Carpathian Couriers Race-re és ha van kedvem, tudósítsak én. Koszt és kvártélyt állták, de ez volt a legkisebb gond. A dátum április 28 - május 3 lett volna. Remek élmény és tapasztalat lett volna, de semmi kedvem nem volt a szabadságomat is munkával tölteni. Arról nem beszélve, hogy ez a dátum egybeesett volna Bé hazaérkezésével. Persze nemet mondtam.
Alig hagytam el Kelenföldet, mire feleszméltem, hogy nem ártana ránézni, hogyan fogok eljutni westbahnhofi állomástól a Waldgassén található szállásomig. Sebaj, van Wi-Fi megnézzük. Hát nem volt. Innentől kezdve két órát szerencsétlenkedtem minden létező módszerrel hogy a hosszú útra legyen térképem, mire rájöttem, hogy már Wien hbf-on is leszállhatok. Sőt igazából ott kellett volna alapból is, mert onnan negyed annyit kell gyalogolni, mintha Westbahnhofnál szállnék le, és szinte lehetetlen eltévedni. 2. hibapont.
Szinte hihetetlen, de minden óramű pontossággal ment. Kevesebb mint egy órával a vonat indulása előtt már csak a jegyeket kellett megvennem. Közel ezer forint a helyjegy a RailJetre, de nem mindig kötelező. A gyakorlottabbak szerint csupán hétvégén van akkora forgalom, hogy valóban szüksége legyen rá az embernek - nekem se kellett volna megvennem. 1. hibapont. Maga a Budapest-Hegyeshalom jegy ára 3385 forint volt.
Még egy gyors kaja és fogkefe vásárlás a közelben, majd 15 óra 15 perckor búcsú Budapesttől és Magyarországtól. Persze ne gondoljatok könnyes zsebkendőlengetésre. Ahogy azt gondolom sejtitek, a családtagjaimtól, barátaimtól már jóval korábban elbúcsúztam. Meleg, napos, hétfő délután volt, amikor az emberek 99 %-a munkába/suliba sietett reggel. Rám maradt az 1 %, és egy telefonhívás a vonat indulása előtt.
A céges telefonomat magammal vittem, de kizárólag azért, mert Vodafone-os kártya volt benne, és akkor még az volt a terv, hogy a főnököm elintézi rajta az éppen akkor bevezetett roaming free szolgáltatást. Persze ő hívott, azzal a meglepő mondattal, hogy anyukámmal beszélgetett. Hát igen, ők nem tudták, hogy a céges át lett irányítva. Na, de nem is ez volt a fő érdekesség, hanem az, hogy lapunk meghívást kapott a Carpathian Couriers Race-re és ha van kedvem, tudósítsak én. Koszt és kvártélyt állták, de ez volt a legkisebb gond. A dátum április 28 - május 3 lett volna. Remek élmény és tapasztalat lett volna, de semmi kedvem nem volt a szabadságomat is munkával tölteni. Arról nem beszélve, hogy ez a dátum egybeesett volna Bé hazaérkezésével. Persze nemet mondtam.
Alig hagytam el Kelenföldet, mire feleszméltem, hogy nem ártana ránézni, hogyan fogok eljutni westbahnhofi állomástól a Waldgassén található szállásomig. Sebaj, van Wi-Fi megnézzük. Hát nem volt. Innentől kezdve két órát szerencsétlenkedtem minden létező módszerrel hogy a hosszú útra legyen térképem, mire rájöttem, hogy már Wien hbf-on is leszállhatok. Sőt igazából ott kellett volna alapból is, mert onnan negyed annyit kell gyalogolni, mintha Westbahnhofnál szállnék le, és szinte lehetetlen eltévedni. 2. hibapont.
A RailJet amúgy maga a megtestesült visszafogott elegancia. Csendes, gyors, percre pontos, és az átlagnál egy leheletnyivel kényelmesebb. Minden állomást bemondanak magyarul, németül és angolul is.
Persze amikor megnyugodtam, különleges érzés volt elhagyni az országot, bla-bla nem spilázom túl ezt a részt, inkább beillesztek egy klisés, Ausztriába átlépős képet.
Na de a megérkezés... Hát elég furcsa dolog leszállni egy vonatról egy olyan állomáson, ahol mind a szemnek, mind a fülnek totálisan új minden. Persze ezt se akarom túlkombinálni, de nézzétek már ezt:
Én azok közé tartozom akik egyaránt kedvelik a múlt és a jelenkor építészetét (persze nem vagyok egy szakértő), szóval bátran merem állítani, hogy az emberek többségét meghökkenti egy ilyen űrállomás/pláza kombó (neten érdemes képeket nézni még róla).
A szállást nem volt nehéz megtalálni a pályaudvaron lévő térkép segítségével. Már készültem a magasröptű kommunikációra a recepcióssal, erre kiderül, hogy a bejutáshoz bankkártya kell. Gyorsan megnéztem, hogy esetleg véletlenül nem egy bankba szeretnék-e bejutni, mert bent egy automatát is láttam, de jó helyen jártam, szóval nyomás.
A szállást nem volt nehéz megtalálni a pályaudvaron lévő térkép segítségével. Már készültem a magasröptű kommunikációra a recepcióssal, erre kiderül, hogy a bejutáshoz bankkártya kell. Gyorsan megnéztem, hogy esetleg véletlenül nem egy bankba szeretnék-e bejutni, mert bent egy automatát is láttam, de jó helyen jártam, szóval nyomás.
Az automata volt a recepciós. Angol nyelven végigvezetett a becheckoláson. Halál egyszerű volt, végén digitális aláírás majd...ERROR. Hm, ez nem jó. Próbáljuk meg újra. Már a folyamat elején nem enged tovább mert nem vagyok a rendszerben. Szuper. Telefonom egyelőre nem nagyon van, hívni a segítségkérő számot lehetne, csak sokba kerülne... Lássuk csak mit sikerült tanulni a Neumannban... Ha valami sz*r, kezdjük el nyomkodni mint a barom (nem használt), vagy indítsunk újra. Ok, ki az utcára, kártya be, automatán végignyomkod mindent, s csodák csodájára megkaptam a kulcskártyát. Ha elsőre is ment volna azt mondom zseniális cucc (két éjszaka során semmilyen személyzettel nem találkoztam), így viszont csak négyes.
A hely iszonyat jó volt, imádtam hazatérni, beszéljenek helyettem a képek.
A hely iszonyat jó volt, imádtam hazatérni, beszéljenek helyettem a képek.
Sajnos a kártyás zárrendszer is elég rapszodikusan működött. Kicsit frusztráló volt így elhagyni az apartmant, hogy nem voltam biztos benne, bezárt-e rendesen. Mindezek ellenére ajánlom mindenkinek a Smart Apartot, aki Bécsben szeretne megszállni.
A tervezetlenségnek és az extázisnak hála a cuccaim ledobása után azonnal útnak indultam felfedezni a környéket. Első tapasztalatok:
- Nagyon lassan váltanak a közlekedési lámpák. Míg zöldre vált, az ember simán el tud készíteni mondjuk egy őzgerincet.
- Bécs tisztasága ugyan olyan szinten van mint Budapesté. Semmivel sem jobb, sőt néhol egészen sok szemét van, itthon ez nem jellemző.
- Bécsben még nem tilos a dohányzás a megállókban. Sőt, ha jól láttam a pályaudvaron se mindenhol, ráadásul elég sok helyen cigi automata is van. Ejnye. A kukák meg ilyenek:
Másnap reggel irány a Spar. A hírek igazak: a dolgok kb ugyanannyiba kerülnek, mint itthon. A különbség annyi, hogy itt az akciók elég komolyak, 30-40%-osak. Zsemle, kifli nincs, toastkenyér, cottage sajttal és uborkával lesz a menü. Igazi bécsi helyi specialitás, nemde?
A nap délelőttje is a fejetlenséggel ment el. A tabletes-Androidos térképem is egy szemétnek bizonyult. Aztán Máté értesített, hogy a Nokián csak wifivel meg kell nézni egy területet a Here Maps-en, majd offline is használható, sőt tervez, akár tömközzel is. De előtte azért meguntam a keresgélést és nekiindultam céltalanul.
Azt nagyjából tudtam, merre van a Belvedere, meg hogy azt érdemes megnézni, szóval irány a főpályaudvar. Itt dumáltam egy finn sráccal, aki hozzám hasonlóan a csomagmegőrzőt kereste (bármikor szükség lehet rá). Finnek nézett és ő is Interraillel utazgatott, csak a végén járt már. Megnyugtató érzés volt, hogy nem csak én óvakodom az ismeretlen nemzeti ételektől. Ahogy fogalmazott: "jó kipróbálni új dolgokat, de ha az ember folyamatosan úton van és nem akar sokat költeni ételre, akkor jobb olyat enni, amiben biztosan nem csalódik az ember" - totálisan egyetértek.
A Belvederét könnyen megtaláltam, onnan meg sodródtam az árral, irány a belváros. Egy hop on hop off megállónál sikerült szereznem egy térképet is. A város egy fokkal kerékpáros barátabb Budapestnél. Úgy tűnt, a helyi bringások is jobban tudnak közlekedni, amit segít az is, hogy egészen használható kerékpárutak hálózzák be Bécs belsőbb területeit is.
Közel hét órát sétáltam mindenféle alap dolgot megnézve, (közben egy helyi specialitásnál a McDonald's-ban is ettem, ahol szintén automatás rendszer volt) mire úgy gondoltam, hogy jobb hazatérni, hisz 5 óra van és még semmi szállás másnapra. A metrójegy 2 euró 20 cent, ami soknak tűnhet, de azt hiszem bármilyen közlekedési eszközre át lehet szállni vele, csak megszakítani nem szabad az utazást. Maga a megszakítás fogalmába viszont nem tudom mi fér bele.
Összességében Bécs, illetve Ausztria ezen rövid ismeretség alatt egy borzasztó összeszedett hely benyomását keltette, ahol minden óramű pontossággal működik. A vonat az Alpokban kanyarogva, brutális tájakon, 4 órás út után is percre pontosan közlekedett. Az osztrákok, ha valamit elhatároznak, hogy megépítenek, az nem két napra készül, hanem minimum két évtizedre. Nincs gagyizás. Mindenkiről az volt a benyomás (a mekiseket kivéve), hogy tökre szereti, amit csinál. Remélem egyszer itthon is ilyen lesz.
Megszépíthetném a dolgokat, de nem fogom: hajnali egy volt, mire szállást foglaltam, reggel fél hatkor pedig keltem, mert bő hat órás út várt rám a következő, jóval különlegesebb állomásig.
