Bevallom, ennek a bejegyzésnek majdnem egy héttel az indulás után, Szlovénia egyik legszebb nagyra nőtt pocsolyájának társaságában nekiállni egyrészt pofátlanság, másrészt a kötelező olvasói feszültségkeltés témakörén is messze túllő, de - csakhogy visszautaljak a címre - minden kezdet nehéz, mindennek meg van az oka...

Először is elnézést az igénytelen kinézetért, ez a blog mindig is alkalmanként volt nyitva különböző írások "tömeges" megosztására - csakúgy, mint most. Szóval most nem volt lehetőségem létrehozni egy igényesebbet, de biztos vagyok abban, hogy a hetek során meg fogjátok kedvelni a barátságos behajtani tilos táblák alkotta hátteret.

Sok olvasónak bizonyos sorok majd egészen biztosan gyermetegnek hatnak majd, de nézzétek el nekem, hogy a kétezres hegyek látványa számomra teljesen új - csakúgy, mint minden, ami itt szerepel majd, lévén összesen nem töltöttem még 24 órát sem külföldön. Most 648-at fogok. Sokan mondják, hogy Európában barangolva szinte semekkora kultúrsokk nem éri az embert, de a fenti számok talán megmagyarázzák a `túlzott` lelkesedésemet.

Néhány tény az utazásomról és a blogról

Nehéz dolog egy ilyennek nekilátni hiszen erősen fennáll a veszélye annak, hogy átmegy a dolog írott Travel Channelbe (ezt ellensúlyozza a szegényes internetkapcsolatom szerencsére), de meglepően sokan írtatok, így kénytelen voltam ezt az utat választani. Meg persze titkon bízom benne, hogy jómagamnak sem árt olyanokat firkálni, amelyekben nem szerepel a Contador, Astana, UCI, szakasz, Körverseny vagy az összetett állása szavak - de ezt ti is tudjátok.

Magából az utazásból semmi nem lett megszervezve, vettem egy egy hónapos InterRail jegyet, szombaton még dolgoztam (vasárnap is), másnap böktem rá egy szállásra Bécsben. A cuccaim hétfőn, az indulás előtti órákban, percekben lettek összepakolva. Sajnos nem hallgattam backpacker.hu Borira (pedig még volt olyan kedves is, hogy szakított rám időt, köszi még egyszer!), nem feleztem meg a cuccaimat. Naivan azt gondoltam, hogy én úgyse viszek sok mindent, biztos azokra vonatkozik, akik még evőeszközkészletet, és kis asztalkát is visznek magukkal. Katának köszi a hálózsákért, Viktornak a túrazsákért!

Furcsán szerencsétlenné válik az ember ilyenkor az utolsó pillanatokban. Tudtam, hogy életem egyik legjobb hónapja vár rám, mégis féltem megtenni az utolsó, `visszavonhatatlan` lépéseket a dolog felé.

Az utazás pszichológiájáról, miért és hogyan jut el az ember erre az álláspontra, majd talán később, egyelőre bevezetőnek ennyit szántam. Tudom, továbbra is rengeteget tudok írni a semmiről, de lesz ez még másként is.